Bemutatkozás

Az ügyvédi tevékenység több száz évre visszamenően gyakorolt hivatás hazánkban. Az első szabályozás Mátyás király korára tehető, amikor korlátozta az évente vállalható ügyek számát.
Hivatásunk gyakorlása családunkban is hosszú időre visszanyúló hagyomány. Az első ügyvédi irodát az 1888-ban született néhai dr Kiss István alapította, aki a Komáromhoz közeli Ácson született, majd a történelem viharai során Püspökladányban telepedett le és folytatott praxist.


néhai Kiss István


Másik családi ágon dr. Fényes Jenő nagy elődünk, aki ugyancsak 1888-ban született és életét Debrecenben élte le híres büntető jogászként.



Irodájában a polgári ügyeket testvére dr. Fényes Endre vitte. Őseink kiváló szakmai munkájuk mellett példás életet éltek, részt vettek a közéletben, több árvaházat alapítottak, pártolták a művészeteket és a sportot, tisztségviselői voltak egyházaiknak. Dr. Fényes Jenő költőként és színműíróként is ismert volt korában.


1923 évben született dr. Kiss István, aki 1949-től folytatta ügyvédi tevékenységét mindvégig Debrecenben. Munkássága nagyobb része a kötelező formaként akkor előírt ügyvédi munkaközösségben (Debreceni 2.sz.ÜMK.) zajlott. A debreceni Ügyvédi Kamara titkára volt hosszabb ideig, és tagja volt az Országos Ügyvédi Tanács hat tagú elnökségének is. Testvére dr. Kiss Ernő - aki kiváló zongoristaként a magyarországi modern jazz meghonosításának egyik úttörője, több nemzetközi fesztivál nyertese vagy díjazottja, - ugyancsak ügyvéd volt Hajdúszoboszló városában.


Édesapánk, nagyapánk 1978-ban bekövetkezett váratlan halála után,- akkor már ügyvéd iker fiai: dr. Kiss István (1951) és dr. Kiss Miklós (1951) jelentették a folytonosságot. Miklós saját irodát nyitott a debreceni 1.sz.ÜMK tagjaként, míg István folytatta az édesapja tevékenységét a 2.sz.ÜMK -ban, melynek vezetője is volt. 1992 évtől az Ügyvédi Kamara elnökségének tagja lett, 2006 évtől pedig jelenleg is alelnöke.


Az ügyvédi pálya folytonosságát családunkban dr. Kiss István (1951) három gyermeke ügyvéddé válása biztosítja. Ifj. dr. Kiss István (1976) 2003-tól, dr. Kiss Judit Katalin (1978) 2005 évtől, dr. Kiss Attila Tamás (1981) pedig 2009 évtől folytatnak önálló tevékenységet, akik angol, német, Judit olasz nyelven is kommunikálnak.

Kiss Ügyvédi Iroda

A családunk felsorolt tagjai tehát ügyvédi irodát működtettek vagy működtetnek. Munkánk végzése keretében folyamatosan együttműködünk, tudásunkat, tapasztalatainkat egymás rendelkezésére bocsátva hasznosítjuk. Jelenlegi irodáink szomszédos közelsége is az együttműködést segíti és biztosítja.


Dr. Kiss István, ifj. dr. Kiss István, dr. Kiss Attila Tamás minden jogterületen, így büntető, polgári és gazdasági-kereskedelmi jogi, társasági-cégjogi, ingatlanforgalmi, családjogi, munkajogi, valamint közbeszerzési jogterületen várjuk megbízóink bizalmát, aminek legjobb tudásunk szerint fogunk megfelelni. Dr. Kiss Judit Budapesten folytatja tevékenységét a Nagy és Pál Ügyvédi Iroda tagjaként mint közbeszerzési szakértő és ezen jogterületen is rendelkezésre áll.


Lehetőség van természetesen egyedi ügyek intézésére, de készséggel vállaljuk tartós, általános jogi képviselet ellátását is, aminek során szükséghez képest igénybe veszünk szakértői közreműködést is.


Az önálló ügyvédi irodák együttműködését, jogi keretét tekintve a Debreceni Ügyvédi Kamara által jóváhagyott együttműködési megállapodás biztosítja. Ezen ügyvállalási módszer ügyfeleink biztonságát, minél pontosabb és hatékonyabb képviseletét szolgálja.
Kérjük, hogy szánjon néhány percet honlapunk megismerésére. Bízunk abban, hogy ügyének, problémájának megoldásában segítségére lehetünk.



Dr. Kiss István

ügyvéd

Köszöntés Bemutatkozás Szolgáltatások Tevékenységek szabályai Hasznos linkek Elérhetőségek